n

álmomban ott van a tenger
felnézek repülünk csak fel, fel
körülöttem táncol az égbolt
elképzeltem ahogy átkarolt

kéz a kézben szállunk felhők szárnyán
bárcsak itt lenne és nem csak várnám

napozunk a siker fényében
órát eldobva lubickolunk a tenger időben
rengeteg erdő közt elbújunk tőlük
igen, mondom, én vagyok a hősük

azt kérdi a világ
zsoldosa vagy a sorsnak
te mit mondanál?

hiteles e nevetni
ilyenkor, mikor belül sírsz
sokszor mást szeretni
zavarosan kérdezni, hogy félsz?
engeded hogy átöleljenek
mások esetleg becézzenek?

sokba kerüljön-e hogy tetszel nekem?
zárkózzak el tőled, ha nem jelentkezel?
ez után majd mire gondolunk?
ragaszkodunk vagy mindent megbánunk?
ennek az egésznek mi értelme?
talán egyszer majd elmondod te?
lesz-e az egésznek folytatása?
engeded majd hogy gondoljak másra
kérlek ne számítson többé semmi

több hónap semmi után ismét valami. harmadikak lettünk, és még úgy is hogy nem vártam el, meg nem is számítottam rá, hogy nyerünk néhol csalódott vagyok. örülök, hogy megerősítettek minket, hogy érdemes csinálnunk, tanácsokat is néhol elismerem. de. mégis, ott van valami, ami miatt nem tudok örülni nagyon. az, h én nem játszottam jól? valószínű. más jobb díjat kapott ugyanezért a helyért? lehet, de nem hinném, végérvényben nem számít. zenélni szeretnék. és várom a vasárnapot. meg azt, h ne legyen valami miatt mindig valami kisebb nagyobb balhé. de olyan úgyse lesz. butítom magam épp a tv-vel. haragszom, hogy miatta mostanság nem írok szöveget. de kinek a hibája ez? az enyém:)
a lényeg, hogy jó volna úgy próbálni, mint szabiék. van egy terem és ott este is zavartalanul kreatívkodhat az ember, ami a ritka hétvégi próbákból nekem kicsit hiányzik. gondolom gyulának is. na mindegy, megyek aludni, vagyis nem az, de lesz ez még jól, ha meg nem akkor úgyis kesergek majd rajta eleget:)