inkább a kád

Ti unott testek hagyjatok élni
Engedjetek végre lélegezni
eresszetek az utált szorításból
szabaduljunk a megszokástól

inkább egyedül mint veled
a nagy semmibe élvezek bele
nyakamat harapva testemet kívánod
mást se hallok csak utált sírásod

Testek halmában feledném
a haját a szemét, mindenét
minélkül élnem kell
gergő ébredj fel

vár a bú
vár egy nő
ugyanaz mint a múltkor
ő sose jő
nem kell senki
főleg nem te
hagyjál már békén
reggel van menned kell.

nem tudom mit gondoljak

különlegesek vagyunk-mondtad mikor
egy cipőtalp épp a földbe tipor.
süllyedtünk lejjebb, az élet már távol
nem fogunk hallani a tragédiáról.

a földet érte, de te már messze
repülök veled, de eresztenéd kezem
elvágyódsz innen, tested semmis
zsákba került az a test is

fények tánca közt elhullok én is
nem ismerlek hiányzol mégis
lehettél volna egy a sokból
de kiválasztott lettél, eltávozol most.

vagyis távoztál már, neked mindegy
távolban komédia, mégis sír minden
gyújtsunk lángot, fényét az éjjel issza
nyugodj békében, ránk ne nézz vissza.