tor

a hold magasan volt, de persze nem látszott. esett.
meg nem is nézett fel.
csak le
nézte cipője orrát, ahogy lassan lecsöppent rá a vér. felszabaditó volt. és meglepően megható.
elhagyta őt...
egyedül maradt.
mit tehetett mást?
elég ebből a sok szomorúságból, keserűségből, jöjjön végre a megváltás, végre a csönd, az érzelmek teljes hiánya.
csak egy vágás...
csak egy...
megered a vér, jó újra érezni valamit.
csöpög lassan le a cipőre.
meg fogja bánni...
meg fogja...

mindenki ott volt. apa, anya, testvérek, nagymama, mind összetörve.
milyen önző, ennyi életet tönkretenni egy szerelemnek hitt dologért, ami után sok új jött volna.
de már nem fog...
senkit nem érdekel...
senkit...
senkit.